Karcolatok

 Tervezgetem gondolatban már hónapok óta ezt a blogszerű tüneményt, fejben meg is írtam már többször, de fogalmam sincs, hány tucat oldalas lesz, mi fog kisülni belőle, egyáltalán sikerül-e bekapcsolnom azt a fránya sütőt, vagy tatár módra nyers marad az egész. Úgyhogy elővettem a másfél hónapja csak rém lassan apadozó kókuszlikőrt, fröccsentettem belőle egy decit a pohárba, rá a jól behűtött narancslevet, aztán hoci neki. Sokan, sokféleképpen jelezték már, hogy szeretik az írásaimat, többet kellene foglalkoznom vele, mindig várják az újabb kötetet, blabla. Az elmásíthatatlan igazság az, hogy két nagy ellensége van ennek a mozgalomnak, és mindkettőt sajnálatosan én képviselem. Saját magam legnagyobb kritikusa és ellenszurkolója vagyok, és emellett már szinte fájdalmasan nehezen veszem rá magamat az első lépésre, akarom mondani billentyű leütésére is. Úgyhogy hörpintek még egyet, hátha segít. Meg hátha elmúlik tőle a köhögésem. Úgy igazából egy írásomra tudok visszagondolni, ami...